tel: 06-20-369-4532

E-mail: detko.eva@gmail.com


BEMUTATKOZÁS
Elhivatott tanító néniként éltem az életem 40 éves koromig. Ekkor megrázó változás történt, megbetegedtem. Sclerosis multiplex volt a diagnózis. Minden megváltozott. Tehetetlenül, erősen lekorlátozva kezdtem élni.

Kezdetben a hagyományos orvoslás lépcsőit lépegettem gyógyulásom reményében, de a javulás csak váratott magára. Egy idő után szerencsére olyan orvos kezébe kerültem, aki nem szteroidokkal akart rögtön tele tömni. Vitaminokat szedetett velem, és kíváncsi volt mi történt velem a rosszulléteim előtt. Meghallgatott, és rávezetett: kapcsolat van a konfliktusaim és rosszulléteim között.

Lassan kezdtem érdeklődni a gyógyteák, alternatív gyógymódok iránt. Megismerkedtem a bioenergiával, és olyan emberekkel, akik művelték ezt a gyógymódot. Új barátokra tettem szert, akik mindig akkor hívtak fel telefonon, amikor épp rosszul voltam. Megtanultam segítséget elfogadni, és kérni is. A segítségükkel egyre kevesebbszer jöttek elő a rosszulléteim és egyre rövidebb ideig tartottak. Természetes, hogy kezdtem bízni – a gyógyulásban, az emberekben, a hagyományos orvosláson kívüli módszerekben. Agykontrolos, Reikis lettem.

A KINEZIOLÓGIA is ebben az időben került elém. Csodálatos dolgot ismertem meg egy előadás keretében. Izmaim jelzik, hogyan érzek, hol vannak az általuk keletkezett blokkjaim, és megmutatja, mit tehetek a feloldásukért. János Péter volt az, aki bevezetett ebbe a világba. Neki köszönhetem, hogy kinyílt előttem egy másik világ. Azóta már rég egészséges vagyok - MR vizsgálattal igazoltan.

Az évek folyamán megtanultam a Magyarországon létező ágak zömét:
- ONE BRAIN / Egy agy
- TOUCH FOR HEALT /Gyógyító érintés
- BRAIN GYM /Agytorna
- STRESS RELEASE /Megszabadulás a stressztől
- SPIRITUÁLIS RADIX /Asztro-kineziológia
- NEURO-KINEZIOLÓGIA agyintegrációs kurzusai
- CSALÁDÁLLÍTÁS /Hellinger terápia Arnold Polivka /Peter Orban/ Angster Mária/ Bert Hellinger


Nem lettem hűtlen a tanításhoz. A kineziológia ágai közül a kineziológia királynőjének nevezett ágat, az ONE BRAIN- t tanítom. Úgy tűnik, hű maradtam magamhoz. Tanító néni voltam és most is az alapokat szeretem tanítani a nagyon sok szintből. Kedvet, hitet ébreszteni a reménytelenség közben. Felismertetni az új lehetőségeket, a kilátástalanságból megláttatni a napot csodálatos dolog.

Úgy szeretném mindezt csinálni, hogy bátran meg tudják emelni szárnyaikat a tanítványaim és a hozzám forduló emberek. A magam életével szeretnék példát mutatni, hitet adni.
Kapcsolat:

tel: 06-20-369-4532
E-mail: detko.eva@gmail.com

Kineziológiáról

A görög kinezis (mozgás) és logos (tudomány) szóból ered. Személyiség-, képesség fejlesztő, stressz-oldó módszer. Magába foglalja az ősi kínai gyógyászat elveit, elemeit és a legújabb agykutatás eredményeit. Tovább